Üzleti fenntarthatóság, az úttörők

Úton a fenntarthatóság felé – Adidas, Burger King, Amazon, Bacardi

2020.12.16.

Ma már minden márka üzleti tervében megjelennek a kitűzött környezetvédelmi célok, azonban az ígéretek még nem segítenek a bolygón. A nagyobb vállalatoknak talán még nehezebb áttérni a környezetbarát működésre, hiszen ehhez a termékfejlesztés mellett a teljes ellátási lánc átalakítása szükséges. Ők már megtették az első lépéseket.

100%-ban újrahasznosítható edzőcipőket tesztel az Adidas

Business Insider adatai szerint évente körülbelül 23 milliárd edzőcipőt gyártanak le a világon, és 300 millió pártól szabadulnak meg a vásárlók. A megunt lábbelik mintegy 90%-a pedig a szeméttelepen végzi, hiszen többnyire műanyagból, gumiból és kőolajszármazékokból készülnek, így nem hasznosíthatóak újra. Ráadásul gyártásuk során ijesztően sok szén-dioxid termelődik.

Néhány márka azonban már elkezdett kísérletezni a fenntartható cipőkkel, többek között az Adidas is, aki a 2016-os, óceáni hulladékok felhasználásával gyártott modellek után, most hőre lágyuló poliuteránból (TPU) készült cipők piacra dobását tervezi.

Az UltraBoost DNA LOOP tehát más termékektől eltérően mindössze egy anyagot tartalmaz – még ragasztót sem használnak a cipő gyártása során – így az elhasznált párokat kimossák, majd egyszerűen ledarálják és megolvasztják, hogy új formába öntsék és ismét a polcokra tegyék őket.

A körkörös gazdaság kapujában a Burger King

A húsmentes hamburgerek és az Impossible Whopper – mely kizárólag fenntartható alapanyagokból készül – után, a Burger King a csomagolásával is irányt mutat a gyorséttermeknek. A vállalat nem rég jelentette be, hogy 2021-től kezdve újrafelhasználható csomagolásokat tesztelnek kiválasztott éttermeikben. Az átállásban a Loop startup segíti a céget, ők készítik a praktikus, többször felhasználható tárolókat, amiket a vásárlók felár fejében vehetnek meg. Ha visszaviszik a dobozokat, visszakapják az értük fizetett összeget.

Nem csak a Burger King működik együtt a körkörös gazdasági modellt szorgalmazó startuppal. A McDonald’s jövőre újrahasználható poharakkal fog kísérletezni, de kávéház-láncok is csatlakoztak már a kialakuló trendhez.

Mesterséges intelligenciával csomagol az Amazon

Jeff Bezos e-kereskedelmi cégének, a piac egyik legnagyobb szereplőjeként, nagy felelőssége van a fenntartható üzleti működést illetően. Az egyik fő hulladékforrás, a csomagolás, már 2008 óta foglalkoztatja az Amazon vezetőjét. Ma már teljesen újrahasznosítható anyagokkal dolgoznak, az elmúlt öt évben pedig mesterséges intelligencia segítségével igyekeztek csökkenteni a csomagolás mennyiségét. Ez alatt az idő alatt 33%-kal sikerült redukálni a keletkező hulladékot, ezzel több mint 915 000 tonna – 1,6 millió doboznyi – csomagolóanyagot spóroltak meg.

Az Amazon a mesterséges intelligenciát egy felhőalapú alkalmazás, a SageMaker segítségével fejlesztette. Az AI automatikusan képes optimalizálni a csomagolást, minden csomagra külön terveket készít.

Komposztálható palackok a Bacarditól

2023-ra tervezi piacra dobni a lebomló csomagolásokat az italgyártó cég. A terv szerint ezzel évente 80 millió palacktól, vagyis 3000 tonna műanyagtól szabadítják meg a bolygót. A Danimer Scientific segítségével megalkotott palackok repce-, pálma- és szójamagvakból készülnek és 18 hónap alatt bomlanak le, ha komposztálóba, az óceánokba vagy szerves talajra kerülnek. A Bacardi által idézett forrás szerint egy hagyományos palacknak ehhez 400-500 év kell, ráadásul mikroműanyagokat hagynak hátra, amik egyelőre megoldatlan problémát jelentenek.

A növényi alapanyag lehetővé teszi, hogy a cég megoldja az iparág egyik legnagyobb kihívását: a palackok műanyag bélését is kiválthatja az új polimer.

Forrás: triplepundit.com